REPRODUKTÍV TÖRTÉNELEM - 19-20. század: A naptár- és hőmérséklet módszerek

   Az előző történelmi bejegyzést ott hagytuk abba, hogy a mikroszkóp segítségével milyen felfedezések születtek a 20. századig bezárólag. Most nézzük meg, hogy a Termékenységtudat (szimptotermális) módszer kialakulásához vezető út honnan indul és kiknek a nevéhez fűződik.
   Ehhez először egy kis fogalmi tisztázásra van szükség. Gyűjtőnéven termékenységtudat módszereknek hívjuk azokat a gyakorlatokat, amik bármilyen termékenységi jel napi megfigyelésén alapulnak, ezáltal próbálják meg behatárolni a menstruációs ciklus során a termékeny és terméketlen időszakokat, és ezt az információt használják tudatosan babatervezésre vagy fogamzásgátlásra - több-kevesebb sikerrel (majd meglátjuk, hogy miért). 

   1910-ben Bouin és Ancel megállapította, hogy a sárgatest (corpus luteum) közvetlenül az ovuláció után jön létre, 12-14 nappal a következő menstruáció előtt. A japán Ogino, aki meddő pároknak próbált segíteni, ezt az információt használta fel a sárgatest, a méhnyálkahártya vastagsága és a termékenység összefüggéseit taglaló tanulmányában (1924), de csak 1932-re tudott kidolgozni egy módszert a termékeny időszak behatárolására.
   Tőle függetlenül, de vele egyidőben Herrmann Knaus osztrák nőgyógyász is kutatásokat folytatott a témában, meg is jelent egy könyve, amiben összefoglalta megfigyelései eredményeit. Knaus elmélete szerint ha a legrövidebb ciklus hosszából elveszünk 17-et, akkor megkapjuk az első termékeny napot, a leghosszabb ciklus mínusz 13 pedig az utolsó termékeny napot mutatja meg. Ha rendelkezésre áll pontos adat az előző 12 ciklus hosszáról, akkor ezzel a módszerrel ki lehet számolni, hogy mikor van a termékeny időszak.
  Ogino a fogantatás elérésében próbált segíteni, Knaus az elkerülésében, de mindketten úgy gondolták, hogy a sárgatest mindig 14 napig él. Kidolgozott gyakorlatuk Ogino-Knaus Módszer, vagy Számításos Naptár Módszer néven vált ismertté. A gond csak az volt, hogy az egyéni termékenységi minták helyett átlagolásra és általánosításra alapoztak, ezáltal nagyon magas volt a nemkívánt terhességek száma, és ez rossz fényt vetett a többi természetes módszerre is.

Az Ogino-Knaus Módszer számításai

   A Naptár Módszerrel párhuzamosan alakult ki a Hőmérséklet Módszer. 1868-ban Dr W. Squires volt az, aki először megfigyelte, hogy a menstruációs ciklus során az alaptesthő egy kétfázisos görbét ad ki, a ciklus első felében alacsonyabb, a másodikban magasabb tartományban mozog. 1904-ben Van der Velde kimondta, hogy a hőugrás a ciklus közepe táján szoros összefüggésben áll az ovulációval, majd 1928-ban arra is rájött, hogy a magas hőmérsékletért a tüszőből kialakuló sárgatest által termelt progeszteron hormon a felelős. 1945-ben Dr Mary Barton megállapította, hogy a hőugrás utáni 3-4. napon a védekezés nélküli szexuális együttlét nem eredményez megtermékenyítést.
   Európában és Amerikában is publikáltak a kutatók szabályokat a hőgörbe fogamzásgátlásra való használatára. Az angliai Dr John Marshall 1963-ban kiadott könyve számos kutatási eredményt és hatékonysági rátát foglal össze az Alaptesthő Módszer tudatos családtervezésre való használatával kapcsolatban.
   Az Alaptesthő módszer a termékeny időszak végét mutatja meg, a Naptár Módszerrel kombinálva jön létre a Számítás-hő Módszer, amivel a termékenység kezdete is behatárolható, ezzel egy fejlettebb, jobban kidolgozott rendszert kapunk, Azonban a korábban már említett okok miatt azoknál, akik az ovuláció előtt, a módszer által megengedett napokon védekezés nélkül voltak együtt, még mindig magas volt a nemkívánt terhességek száma, azokkal ellentétben, akik csak az ovuláció utáni terméketlen időszakot használták ki.

A következő történelmi részben elérkezünk a szimptotermális módszerhez, maradjatok velem! 😉